you don't like Sonic Youth? fuck off and die too!

Olvasom a 7 okot, amiért a magyar bringások szeretik az autósokat, én ehhez hozzátenném, ... hogy itt ugyanez a helyzet. Végtelenül türelmes mindkét csapat a másikkal, én még olyat nem láttam, amiért kikeltem volna magamból, vagy bosszankodtam volna. Jó itt is biciklizni!

Cocknbullkid első, még meg sem jelent lemezéről, ha jól számolom ez a 3. kislemez, és majd ha egyszer elhagyjuk London-t, jól is fog jönni, bár én nem itt veszítettem el a tejfogaimat, de megszerettük ezt a várost.

Már otthon is beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne valalmi kisvárosban, mondjuk Esztergomban, vagy Sopronban lakni, esetleg egy kis faluban. Sajnos aztán az álmodozás itt meg is torpant, hiszen otthon munkalehetőség és normális fizetés nem nagyon van vidéken, pedig már egy kicsit elegünk volt a pesti életből.

Mikor kijöttünk Angliába, fél évet laktunk Londonban, de miután én is átjöttem Zsoltiékhoz dolgozni London mellé Leatherhead-be, minden adott volt a vidékre költözéshez, így most Bookham-ben lakunk. Biciklivel járok dolgozni, minden nagyon nyugodt, reggelente harapni lehet a levegőt, madarcsicsergést hallgatva kávézgatunk a teraszon és ami nagyon fontos, hogy Lulu is jöhet a mostani albérletbe, ahol kert is van. A másik ami nem elhanyagolható dolog, hogy nem kell lemondani a jó fizetésről, itt ugyanúgy, vagy még jobban fizetnek, mint a fővárosban.

És nem bántuk meg, nem vagyunk messze London belvárosától, hiszen innen vonattal ami negyed óránként jár, csupán 40 perc a Viktória állomás, vagy Waterloo. Ha kedvünk szottyan egy kis bulizáshoz, nincs akadálya. A vidéki Anglia pedig megfizethetetlen, minden másra ott a Master Card!

Egy darab lemezt viszek magammal Londonba, méghozzá Rob Dougan első és eddig egyetlen albumát. Persze marad még itthon több száz, de ez az ami kell majd az új lakásunkban is.

Kicsit furcsa érzés egyébként betenni az életem zsákokba és kihajítani mindent a kukába, vagy levinni a pincébe, ahonnan valószínűleg sosem kerül újra elő. Ezzel azt hiszen tényleg lezárult egy korszak, melyből nem sok minden maradt, persze csak tárgyak terén.

Ilyet eddig csak filmeken láttam, de tegnap kivettük mi is a részünket az őrületből. Itt ugyanis vége az október óta előkészített meghitt ünnepnek egy nap alatt, a 24.-e még nem is számít karácsonynak, csak a 25.-e, rá egy napra pedig mindenki mint az őrült, elindul shoppingolni, ugyanis az üzletek rögtön 50%-os kedvezménnyel nyitnak ezen a napon.

Be is mentünk az Oxford Street-re délután, ahol nem lehetett mozdulni az emberektől, egymást taposták a menőbbnél is menőbb üzletekben, rángatták le a ruhákat a vállfákról, mintha másnaptól megállna a világ, nem mozogna többé a föld, és nem lennének megvásárolható ruhák. Kegyetlen volt! A Diesel boltban egyszerűen nem kaptunk levegőt, a Topshop-ban a földön, ruhákon átkelve lehetett bejutni, az utcán az egyébként is széles gyalogos úton hömpölygött a tömeg, és elfoglalták az autóutat is, így a buszok se előre, se hátra nem bírtak mozdulni.

Üröm az örömben, hogy amit mi meg akartunk venni, az egyik sem volt még leárazva, sem az Onitsuka kabát, sem az 55DSL fülhallgató, sem a Topman nadrág, de nem adjuk fel, ma a Westfield-be megyünk, aztán újra bepróbáljuk a Carnaby-t.