Nagyon megörültünk, amikor felfedeztük, hogy a Royal Canin gyárt kutyatápot kifejezetten Francia bulldogoknak is, hiszen mint tudjuk, ennek a fajtának elég érdekekes táplálkozási szokásai vannak, arról nem is beszélve, hogy mi zajlik le egy-egy evés után a belső szervekben. Nagy lelkesen meg is rendeltük az internetről, mert a boltok itt Angliában nem árusítják, ami nem csodálkoztunk, hiszen a lassan egy éves tartózkodásunk alatt Lulu-n kívül, csupán egy franciát láttunk, de ami ennél is furább, hogy Angol bulldogot sem sűrűn.
De a lényeg, hogy lassan elfogy az első 4 kilós csomag, és tegnap a Pets at Home-ban végleg úgy döntöttünk, nem is veszünk többet, ugyanis az elvárásokat kis mértékben sem teljesítette. A falatok alakja, és mérete rettenetesen rossz, és mivel a Francia bulldog legtöbbje habzsol, így mindig hányás lett a reggeli vége, illetve annyi sava lett szegény Lulu-nak, hogy minden fűszálat megevett volna délutánonként, aminek hajnalban megint csak hányás lett a vége. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mennyit fingott, és azoknak milyen szaga volt, holott a táp kifejezetten ígéri, hogy kontrollálja a pukizást.
Sajnos a Royal Canin tápja, így ugrott, de most kipróbáljuk az Advanced Nutrition Sensitive-et, ami ugyan nem csak bulldogoknak ajánlott, de tegnap este óta érezhetően jobb a légkör minden téren, és mindenhol.
Utolsó kommentek