you don't like Sonic Youth? fuck off and die too!

Nem tudom miért, de valami sokkal brutálisabbat vártam ehhez a számhoz, hiszen minden adott lehetett volna egy szaftos kis botrányhoz, de nálam ez nem ütötte ki a biztosítékot, így kicsit hiányérzetem van, még ha kaptunk is egy újabb Like A Prayer-t, de könyörgök, már nem 1989-et írunk!

Moby, alias Richard Melville Hall eljutott arra a szintre amikor azt kívánom bárcsak úgy tenne mint a Faithless, és szépen feloszlana, csak ugye ő saját magától nagyon nehezen tudna megválni. Pedig esedékes lenne, mert ennyire lapos visszatérést, ilyen sablonos, unalmas, dögrovásra ítélt számokat régen sikerült valakinek prezentálnia, pedig én abszolút, még a Hotel után is megszavaztam a kis kopasznak egy esélyt, mitöbb ... aztán ez lett belőle. Hol vannak mára azok a régi szép idők, amikor még az I Feel It, az Everytime You Touch Me, a Feeling So Real, a Go! és a Move után simán átugrott a Come On Baby-re, majd letett az asztalra egy Honey-t? Akkor kellett volna abbahagyni, gondolom ezt utólag, mert a Destroyed egy szégyen lesz, és ezen ezer Heather Graham sem segíthet, erre emlékezzetek majd ha meghallgatjátok.

Én elégedett voltam a csapat első két lemezével is, de az Albatross után a Smother igen csak jónak ígérkezik, ráadásul kapott egy kellemes klipet is, ami már több mint sok.